Hazánk egyetlen működő kerékpáros pályája, a Millenáris szomorú állapotban van. Pedig fekvése nem rossz, a Városliget mellett könnyen megközelíthető, mostanában már a bringás sajtóban is jelennek meg rendszeresen hírek az edzőversenyekről, valahogy azonban sosincs kint tömeg. Tömeg? Az is ritka, ha a közvetlen hozzátartozókon kívül bárki felbukkan a pálya szélén. 

Millenáris

Persze erről nem a Milli tehet. Pályája ugyan töredezett, a nézőtért gaz növi be, és támogatás hiányában a versenyzők száma is minimális, de az olyan új tehetségek, mint Szalontai Sprinter Sándor képesek látványt varázsolni a pályára, legalábbis amíg a lehetőségeik engedik. A 110 éves, szinte folyamatosan üzemelő létesítmény egyébként nagyon addiktív, alig pár kört mentem a teknőben, és máris megfogalmazódott a rendszeresebb pályakerékpározás iránti vágy, még ha ezt 35 évesen elkezdve csak tömegsport szinten lehet űzni. A gond az, hogy tömegsport meg nincs mögötte, úgyhogy ezen az elképzelésen még fejleszteni kell. Mindenesetre látványt lehet pályán csinálni, erre példa az angolok sportélete (az olimpiára a pályakerékpáros jegyek fogytak el szinte a leghamarabb), és az alábbi videó is:

Velodrome from Nick Turpin on Vimeo.