Május már szinte főszezonnak számít a hazai kerékpáros életben, de az enyémben mindenképpen, hiszen minden hétvégére bőven jut esemény. Ezek közül választottam ki néhányat, amin a tervek szerint részt is veszek, és eddigi tapasztalatom alapján ajánlani is tudom, lezárva a kört az egyik legjobb magyar országúti eseménnyel.

Az április 30-i Criticalmass is elég nagy esemény a városi bringásoknak, és aki fogékony rá, regenerációs tekerésként is felfoghatja a Buda Maraton előtt, ami május elsején kerül megrendezésre a Hármashatár-hegyi repülőtéren a 2. Samsung Olimpiai Zöld fesztivál keretein belül. Idén még látványosabb lesz a rendezvény, hiszen az egész repülőtér le lesz zárva, így óriási terület áll a kerékpárosok és a futók rendelkezésére. A repülőtéren hosszan fog kanyarogni a pálya. Még valamit érdemes nem elfeledni: május elseje az idén Anyák Napja is, a megnyert kupában lehet virágot vinni haza verseny után.

A következő hétvégén, május 7-én szombaton a Szentendrei Citycross következik, szintén montis esemény, de abból elég különleges, ugyanis klasszikus terepen egy métert sem kell menni. A templomdomb környékén a macskakövek veszik igénybe a kerékpárt és gazdáját, cserébe olyan élményt kap az ember, amit máshol nem tud átélni, és a nevezés itt sem drága, mindössze 2000 Ft.

A jól sikerült Hegyek Pokla után 15-én, vasárnap jön a Kínok Kínja. A szintén 120km-es verseny sok mindenben hasonlít a korábbi rendezvényhez, többek között abban is, hogy hegyet mászni itt is lesz lehetőség, különösen a cél előtt, ahol a Bazilika huplija helyett a Vaskapunál van a befutó - rendes, 10%-os szerpentinnel a végén. A verseny útvonala a Pilis helyett a környező falvakban lett kijelölve, így változatos tájban gyönyörködhetnek az élbolytól leszakadt túristák, nagy valószínűséggel rám is ez vár. Érdemes május 7-ig nevezni, addig 3000 ft-ból meg lehet úszni.

A következő hétvégén is lesz több esemény, mi ekkorra időzítettük az idei alpok túrát. Ennek az oka egyszerű, a Giro d'Italia  pénteken az osztrák Alpokba látogat, míg szombaton a híres Zoncolan emelkedője kerül sorra. Igyekszünk még a versenyzők előtt feljutni a hegyekbe, mindenesetre nekünk még az is kihívás, hogy az utolsó emelkedőn épségben felérjünk. Ha valakinek van információja arról, hogy mikor zárják a mezőny miatt az utat, a kommentben ossza meg velünk, vagy az ocisp1@ gmail címen!

 Május 29-én egy rendes "alföldi" kerékpáros esemény várja kicsiket és nagyokat - Gyömrőn. A 20. Tour de Gyömrő több kategória és korosztály indulhat a díjakárt, az Erstés mezőny 11:45-kor indul a 80km-es verseny, itt kedvező időjárás esetén sokkal többet lehet a mezőnnyel menni amatőr versenyzőknek is, mint a hegyi futamokon, így lehet gyakorolni a bolyozást és az akciózást.

Erre szükség is lehet, a június 4-i Balaton Maraton 203 km-ét egyedül nem egyszerű teljesíteni, különösen rövid idő alatt. Az eseményen többszáz fős mezőny, 4 frissítő és a balatoni panoráma garantált. Aki nem szeret sokat tekerni, két választása is van, az egyik a rövidebb táv, a másik a nagyobb tempó. Mi tavaly az öcsémmel benéztük az első frissítőt, a fóliázott másfél literes vizespalackok nem segítették a gyors továbbhaladást, így néhány tucat kilométeren keresztül üldöztük a mezőnyt látótávolságból, mielőtt lemaradtunk. A tavalyi 5:45-ös időt így azzal próbáljuk javítani, hogy viszünk magunkkal mindent, esetleg a táv második felére szervezünk ismerősökkel saját frissítőt, ha nagyon meleg lesz. Azonban ha valaki szeret tekerni és nem siet, azaz 6 órán túl tervezi a befejezést, akkor igencsak értékelni fogja a hazai versenyekhez képest bőséges frissítőt.

További versenyeket a kommentekben lehet ajánlani, ki mit és miért választott az utolsó tavaszi hónapra!