A flamandok legnagyobb büszkesége, a Ronde van Vlaanderen, azaz Tour of Flandres. Mint annyi sok klasszikus verseny a múlt század elejéről, ez is egy sportújság, a Sportwereld szervezésében született. Abban az időben ez a terjesztés javítását és olvasóközönség toborzását is segítette, de a topbannerük most is a verseny élő közvetítését reklámozza.

Az 1913-as rajtot követően sokáig csak afféle helyi versenynek számított, hiszen egynapon tartották a Milan-San Remo-val, és a francia, olasz versenyzők inkább azt választották. A II. Világháború előtt csak egy nem-belga nyertes volt összesen. Az első versenyen 27 induló volt, 5 kisérőautóval, majd 47 a következő évben. Az akkor induló újságnál kissé elkeseredtek a szervezők, ennél sokkal nagyobb létszámra számítottak, bár a verseny az egyik célját, a flamand öntudat erősítését, elérte. Hamarosan 500.000 néző követte a versenyt, sokszor autóval, rallizva keresztül az országon, hogy minél többet láthassanak a versenyből.

A kezdeti nehézségeket jól mutatja, hogy a díjazás sem volt túl bőkezű: az első évben 1100 frank összdíjazás volt, ami szép lassan 12500-ra nőtt 1935-re és a 19-ik is kapott még 125 frankot ebből. Viszonyításképpen egy újság 40 centime volt. Később olyan díjakat vezettek be, hogy aki 30 percig vezet, kap 100 frankot, illetve a háborúk alatt a díjak nagyjából azok voltak, amit találtak, borotva, üveg bor vagy kerékpáralkatrész. A díjazás indokolt is volt, ugyanis ebben az időszakban egészen szigorúak voltak a szabályok a külső segítség elfogadását illetően, például 1930-as évektől kaphattak gumit, esődzsekit vagy pumpát külsőstől.

A háború után felkerült az akkori nemzetközi naptárba, és szép lassan felnőtt a francia-belga Liege-Bastogne-Liege mellé presztízsen is, a flamandok legnagyobb büszkeséségére, átvéve a nemzetközi szabályokat is. Változott a helyszín is. Kezdetben Gent környékén körbe mentek, ma már Bruges-Meerbeke a két végpont. Ami nem változott, az a verseny nehézsége.

Kezdetben nem volt gond macskaköves szakaszt találni, hiszen majd minden út ilyen volt, csak a főbb autós utak voltak sima felületűek. Az ötvenes években az aszfaltozás elterjedésével egyre csökkent a könnyen elérhető, kisforgalmú utak száma, így kénytelenek voltak a dombok közé vinni a versenyt, hiszen a legkevésbé egy tömeges befutót szerettek volna a szervezők. A macskaköves szakaszok száma így egyre kisebb, de egyre több lett a meredek emelkedő, amik ma már a verseny fő meghatározói. Így első itt csak az lehet, aki nagyon erős, nem pedig akit behúz a csapat. Nem véletlen, hogy a háromszoros időfutambajnok és egynapos specialista, Fabian Cancellara a címvédő - szimpatikus versenyző, így idén is neki drukkolok!

Vasárnapra 800.000 nézőt várnak az utak mellé, a 256 kilométeres versenyen 18 meredek emelkedő dönti majd el, hogy megvédheti-e címét a svájci. A versenyt több TV közvetíti, így szinte biztos hogy lesz online streaming is, a cyclingfans.com oldalon 9:45 és kora délután között. Remélem a végére még hazaérünk a 4 órás pilisi tekerés után, ahol bármilyen nehézséggel szembesülve elég arra gondolnunk, hogy a profiknak mi a vasárnapi ebéd: 256 kilométer, macskakő, 18 emelkedő....